skip to Main Content

Nyertes pályázatok, támogatások a Román Iskola és Óvodában

Nyertes pályázatok, támogatások a Román Iskola és Óvodában

Fenntartónk, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata, az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Testvériskolai kapcsolatok kialakítása Kétegyháza és Elek között” című TÁMOP-3.3.14.A -12/1-2013-0010 azonosító számú pályázaton 17 millió forint összegű támogatást nyert. . Ebben a pályázatban iskolánkból 35 fő vehet részt. 25 fő jutalomképpen tantestületi döntés alapján kapja a lehetőséget, 10 fő pedig HHH-s tanuló. Ezen pályázat keretén belül tanulóink különféle programokon vehetnek részt (pl. színházlátogatások, gyulai várlátogatás, közös kreatív programok, néptánc találkozók, tehetséggondozás román nyelvből, 1 napos Tisza –tavi kirándulás.).

A tanulók egyhetes táborban vehetnek részt Hajdúszoboszlón. A program keretén belül Nyíregyházára, Debrecenbe és a Hortobágyi Nemzeti Parkba is ellátogathatnak a részvevők, valamint strandolhatnak Európa legnagyobb fürdőkomplexumában.

Román népismereti vetélkedő Kétegyházán

2014. április 16-án 9 órakor a Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda román népismereti vetélkedőt szervez „Pillanatképek a magyarországi románok kultúrájából” címmel.
A vetélkedőn magyarországi román nemzetiségi iskolák tanulói mérik össze tudásukat.
A vetélkedőt az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő támogatta 350,000 Ft-tal.

 

„Nyelvi környezetben a Lesi tónál”

A Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda fő célkitűzése volt mindig is, hogy újabb generációknak átadhassa mindazt, ami fontos, értékes anyanyelvünk, identitásunk megőrzéséhez. A romániai táborban a gyerekek élő nyelvi környezetben fejleszthetik tovább szókincsüket. Az interkulturális és a hagyományőrzés, mint pedagógiai cél összekapcsolásával a nemzetiségi hagyományokról tanulnak, és a mai anyaországi mindennapok élővé válnak számukra. A táborban 28 tanuló vehet részt.

A programot az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő támogatta 660,000.- Ft-tal.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság Nemzetiségi Főosztálya támogatásában 8,9 millió forint támogatást kapott intézményünk a 2014-es évre. Ebből az összegből az óvoda teljes külső homlokzata kerül felújításra, zárt kerítés épül az óvoda udvarán. Tovább folytatódik a nyílászárók cseréje (ajtók) az alsó tagozatban, új járdák, lépcsők, előtetők készülnek. A felső tagozatban a fűtési rendszert korszerűsítjük. Szintén ebből a támogatásból 2 db interaktív táblát vásárolunk, így minden tanteremben lehetőségünk nyílik arra, hogy mindennapi munkánkat a legmodernebb eszközökkel és módszerekkel végezzük.

Back To Top