skip to Main Content

Hagyományok nyomában Gyulán

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő által kiírt NEMZ-KULT-17 pályázat keretein belül 250000 forint támogatást kapott iskolánk „A hagyományok nyomában Gyulán” címmel.

Intézményünk 1-4. osztályos tanulói május 19-én tanulmányi kiránduláson vettek részt Gyulán. Ellátogattunk a Görögkeleti templomba, mely a város egyik legértékesebb történelmi műemléke, az ország egyetlen román ortodox műemléki temploma. Felkerestük a román „Cronica” újság szerkesztőségét és a Dokumentációs Központot. A Magyarországi Román Ortodox Egyház múzeumában is megtekintettük az egyházművészeti tárgyakat, egyházi ikonokat.

Gyula egyik parkjában, a sajtburger menü elfogyasztása után az Almásy Kastély interaktív kiállítását, majd a várat néztük meg, ahol idegenvezető segítségével megismertük az akkori kor életét, történelmét. A nap végét fagylaltozással zártuk.

emberi1emberi2

Back To Top