skip to Main Content

Intézményünk Kétegyháza nagyközségben, a legnagyobb magyarországi román nemzetiségűek által lakott településen lévő, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által fenntartott többcélú intézmény, melyben óvodai nevelés és iskolai nevelés-oktatás folyik. A nevelés-oktatás 3 épületben folyik. Az óvodai nevelés az Úttörő u.87.sz alatt, az általános iskola alsó tagozata az Úttörő u.83 sz. alatt, az általános iskola felső tagozata az Úttörő u.89.sz alatt található épületben. Az intézmény jelenlegi igazgatója 2003 decemberétől Borbély Erika.

Gyermekek, tanulók létszáma jelenleg 221 fő.

Teljes alkalmazotti közössége az intézménynek 40 fő.

Elsődleges célunk, hogy gyermekeink szeressenek óvodába, iskolába járni, és a tanulás meghatározó értékké váljon a számukra. Ennek érdekében az óvodapedagógusok, tanítóink, tanáraink személyiségük egész lényével nevelik, oktatják a rájuk bízott gyermekeket. Alapos tárgyi tudás (60%-ban többdiplomás pedagógusok), pedagógiai felkészültség, következetesség, megújulási törekvés, egymás iránti, valamint a rájuk bízott gyermekek iránti tisztelet jellemzi a tantestület minden tagját.

 

Óvoda

  

„Add a kezed – kéri a felnőtt a bizonytalanul tipegő gyermek felé
nyújtva saját kezét. Ebben a mozdulatban benne rejlik a gyermek
iránti gondoskodás, a gyermek féltése, a rá való vigyázni akarás, a neki
adandó segítség felajánlása. 

 

 Add a kezed – kéri a gyermek, tétován a felnőtt felé nyújtva kis
kezét. A mozdulat jelzi, hogy szüksége van a biztonságra, az akadályok
lekűzdéséhez a segítségre. A két kéz egymás felé lendülése egy
kapcsolat kezdetét ígéri” 
 / dr. Hegyi Ildikó /

 

Nevelési elveink
Nevelési felfogásunk alapja a gyermekszeretet és elkötelezettség.
Célunk, hogy a gyermekek érzelmi biztonságot nyújtó egészséges óvodai környezetben testileg és lelkileg megfelelően fejlődjenek.
A változatos tevékenységek olyan ismeretanyagot tartalmazzanak, amely a gyermekek érdeklődésére és tapasztalataira épülnek.
Valljuk, hogy a játék a gyermekek számára a legfőbb élményforrás, ugyanakkor a személyiség fejlesztésének színtere, a tanulás, a készség – és képességfejlesztés leghatékonyabb módja.
Célunk
a román nemzetiségi nyelv és kultúra ápolása, a román nyelvhez való pozitív érzelmi viszony kialakítása.
Fő hangsúlyt kap óvodánkban:

–          –  Hermann Alice gondolata: „A gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon a mese.”

–          –  az élménygazdag ismeretszerzés

–          –  az egészséges életmódra nevelés és igényének kialakítása, a mozgásos játékok széleskörű alkalmazásával és a szabad levegő kihasználásával

–          –  partneri együttműködés mind a szülőkkel, mind a gyermekekkel

–          –  a román hagyományok átörökítése, megőrzése

 

Feltételrendszerünk:

–          –  Minden igényt kielégítő új bútorokkal felszerelt csoportszobák

–          –  Modern technikai eszközökkel, játékokkal, fejlesztő eszközökkel rendelkezünk

–          –  Korszerű udvari játékok várják a gyermekeket

–          –  Angol és német nyelvvel való ismerkedésre van lehetőség

–          –  Mazsorett csoport működik óvodánkban középső csoporttól

–          –  Szeptembertől teljesen felszerelt tornaszoba várja a gyermekeket

Iskola

 a11  ,,Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, ahogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb részét elfeledjük, de a hatás, melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad.” (Eötvös József)

Iskolánk 8 évfolyamos nemzetiségi anyanyelvű általános iskola.

Nekünk, a ma már kisebbségben élő kétegyházi románoknak az iskola mindig több volt, mint egy oktatási intézmény; az anyanyelv, a kultúra, a hagyomány ébren tartója, az összetartozás tudat hordozója. Generációk nevelkedtek fel az iskola családias légkörében. Örömteli, hogy egyre több szülő céltudatosan íratja be gyermekét az iskolába, hiszen kezdik felismerni a román nyelv fontosságát, hasznosságát – főleg itt a határ mentén. Ma már kevés gyermek hozza magával otthonról a nyelvtudást, ennek megszerettetése játékos formában az óvodára, megtanítása az iskolára hárul. Célunk, hogy újabb generációknak, — az iskola szervezett keretein belül — átadhassuk mindazt, ami fontos, értékes anyanyelvünk, identitásunkmegőrzéséhez.

Tantárgyi rendszerünk megegyezik a NAT és a kerettantervek műveltségterületeivel és tantárgyaival. Többletként tartalmazza a román nemzetiségi nyelv és népismeret oktatását.

Mindennapi munkánk során arra törekszünk, hogy következetes és féltő gondoskodással neveljük tanítványainkat az egymás iránti tiszteletre, a valódi értékek igényére, ezek keresésére és megteremtésére.
Szeretnénk, hogy az óvoda barátságos, játékos légköre, hangulata megmaradjon iskolakezdés után is, ezért tanítóink mindent megtesznek, hogy oldott, családias légkörben megkönnyítsék az átmenetet mind a gyermekek, mind a szülők számára.
A kisiskolás gyermekek élete megváltozik az iskolakezdéssel. Ezt figyelembe véve biztosítjuk annak a lehetőségét, hogy az alsó tagozaton az osztálytanító személye mind a 4 év alatt ugyanaz maradjon. Az első osztályban különösen nagy gondot fordítunk arra, hogy minden tantárgy keretén belül fejlesszük a gyerekek alapképességeit úgy, hogy számukra öröm forrásává váljon majd a tudás megszerzése, a tanulás. Kiemelten kezeljük az alsó tagozat alapozó munkáját, a későbbi hatékony tanuláshoz elengedhetetlen képességek, készségek fejlesztését.

Felső tagozatban a tudományos ismeretek megalapozása, a tudás iránti szeretet, érdeklődés felkeltése a feladatunk. Pedagógiai munkánkban az önálló művelődésre való felkészítés, az egyéni tanulási stratégiák elsajátíttatása, a középiskolában való helytálláshoz szükséges alapok megteremtése a cél.

Az egész intézmény számára egyaránt fontosak a tárgyi és tartalmi fejlesztések. A TÁMOP 3.1.4 „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” pályázat keretén belül a nevelőtestület szakmai megújulása volt a cél. A nevelőtestület 70%-a vett részt a pedagógiai innovációt, illetve új tanulásszervezési eljárások alkalmazását segítő képzéseken. A tanulást segítő digitális tananyagok, tanári demonstrációs eszközök, tanulói tankönyvek és egyéb taneszközök segítik a pedagógiai innovációt.

A TIOP 1.1.1 pályázaton elnyert informatikai eszközök biztosítják a kor színvonalához méltó, korszerű IKT eszközöket.

a22  a33

Tanítóink, tanáraink változatos, korszerű pedagógiai módszereket és korszerű szemléltető eszközöket alkalmaznak (kooperatív tanulás, kompetenciaalapú oktatás, projekt-módszer, interaktív tábla). Így gyermekeink komplex tanulói környezetben játszva, felfedezve, szórakozva, a tanulás közös élményére építve sajátíthatják el a tananyagokat.

Az iskolai közösségbe bekerülő gyermekeket képességeikhez mérten tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozásokkal segítjük, hogy a lehető legsokoldalúbban fejlődhessenek.

Tanítványaink minden évben eredményesen szerepelnek a különféle tanulmányi, kulturális versenyeken. Kiemelt figyelmet fordítunk a román nyelvi vetélkedőkön való eredményes szereplésre. Tanulóink a 8. osztályt befejezve a középiskolákban sikerrel folytatják tanulmányaikat.

A délutáni napközi otthonban meghatározott rend szerint biztosítjuk a következő napra való felkészülést és a szabadidő hasznos eltöltését. Felsős diákjainkat tanulószoba várja.
Délutáni programjainkban a tanulási technikák elsajátíttatása mellett az irányított szabadidős tevékenységek széles kínálata szerepel. Törekszünk arra, hogy a gyermekek magas szintű együttműködési és csapatmunkára való készséggel rendelkezzenek, melyek elsajátíttatására a tanítási órákon túl a délutáni foglalkozásokon is nagy hangsúlyt helyezünk.

Eddigi eredményeinkre építve olyan iskola működtetése a célunk a továbbiakban is, amelyben

–  fejlesztjük a tanulók mindazon tudását, képességeit, amelyek nélkülözhetetlenek az életben való boldoguláshoz

–  a gyermekek korszerű tudást nyújtó sokoldalú és tárgyilagos iskolai oktatásban, szeretetteljes, gyermekközpontú nevelésben részesülnek

–  gondoskodó, szociálisan érzékeny, családias iskolában tanulhatnak tanulóink

–  egyéni adottságokra alapozott személyiség és képességfejlesztés zajlik

–  a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók felzárkóztatása és fejlesztése biztosított a fejlesztő foglalkozásokon

–  kiemelt feladat a román nyelv és az idegen nyelvek hatékony tanítása

–  az osztálytól román nyelv és népismeret oktatás folyik

–  4. osztálytól kezdve két idegen nyelv (német, angol) közül választhatnak tanulóink

–  modern számítástechnika termünk és oktatásunk segít lépést tartani a modern idők követelményeivel (a tanulmányi munkát 72 tanulói laptop, számos tanári laptop, 6 projektor, 4 interaktív tábla, és az összes épületben elérhető vezetékes és vezeték nélküli internetkapcsolat segíti.)

–  szakköreinkkel igyekszünk a tanulók teljes érdeklődési skáláját biztosítani. Már első osztálytól kezdve angol, német szakkör működik, informatika szakkör minden évfolyamon választható.

–  minden tanulónak sokrétű művészeti tevékenységre van lehetősége: 4 mazsorett csoportunk van, furulya szakkör (több korcsoportban),gitár szakkör,néptánc oktatás illetve rajz szakkör.

–  tehetséges tanulóinkat tanulmányi-és sportversenyre is felkészítjük

–  Úszásoktatás van minden héten (az erre igényt tartók számára) szakképzett testnevelő úszóedzőnk vezetésével

–  Erdei iskolákon, osztálykirándulásokon, romániai táborozásokon való részvételre van lehetősége tanulóinknak


 gitarosokIskolai épületeink udvara füves, szépen körbekerített, amelyben játszó- és pihenőeszközök beszerzése folyamatos fejlesztés alatt áll.

Intézményünkben folyamatos infrastrukturális fejlesztés zajlik, az utóbbi években az iskola külső és belső arculata teljesen megújult. Minden osztálytermünkbe új bútorokat sikerült vásárolnunk.

Gyermekeink és intézményünk dolgozói aktív résztvevői, alakítói a település kulturális életének. Színvonalas műsoraink állandó jelleggel színesítik a települési rendezvényeket.

A szülői házzal a kapcsolattartásunk folyamatos, a szülők bizalommal fordulnak mindig az iskola vezetőségéhez.
Programjaink sokszínűsége, a színvonalas oktatás mellett arra is törekszünk, hogy diákjaink és a szülők is jól érezzék magukat iskolánkban.

Munkánk eredményességét jelzi az elmúlt tanévek egyre növekvő osztálylétszáma.

Iskolánk múltja és tradíciója, valamint a véghezvitt megújulások minden téren méltó terepet és megfelelő atmoszférát teremtenek az értékteremtő pedagógiai munka további folytatásához, megvalósításhoz. Iskolánkat kimagasló szakmai, módszertani kultúra jellemezi, ennek eredményeként ma már rangot jelent román iskolás tanulónak és nevelőnek lenni.

Back To Top